Müller Ferenc (Poysdorf, 1742. október – Bécs, 1825. október 17.) Élete, munkássága




Дата канвертавання25.04.2016
Памер34.78 Kb.
Müller Ferenc


(Poysdorf, 1742. október 4. – Bécs, 1825. október 17.)

Élete, munkássága

Reichensteini Müller Ferenc József, az alsóausztriai Poysdorfban született. Egyetemi tanulmányait a bécsi egyetemen kezdte, ahol filozófiát és jogot tanult, majd 1763-tól 1768-ig Selmecbányán folytatta tanulmányait az éppen akkor alakult Bányászati Akadémián. 1768-ban kinevezték bányamérnöknek dél-magyarországi bányákhoz, majd 1770-ben a bánáti bányák igazgatója lett. 1770-1771-ben Joseph Desiderius Redange bányamesterrel, megtervezte és felépítette a Resicabányai kohókat. 1778-ban Erdélyben bányatanácsos volt, ahonnan először Tirolba, majd Svájcba helyezték át, ahol felfedezte a turmalin nevű féldrágakövet. 1783-ban észrevette, hogy egyes erdélyi arany- és ezüstércek azért kohósíthatók nehezen, mert egy új, addig ismeretlen elem van bennük, az elemet ekkor metallum problematicum-nak azaz rejtélyes ércnek nevezte el. Ez az új, addig még ismeretlen elem a tellúr volt. Felfedezését Klaproth berlini vegyész megerősítette, ő nevezte el az új elemet tellúrnak. 1788-ban II. József az összes erdélyi bányának az igazgatójává nevezte ki, majd 1795-ben erdélyi nemességet adományozott neki von Reichenstein előnévvel. 1798-ban a Bécsben székelő erdélyi főbánya hivatal igazgatója lett, innen ment nyugdíjba, 1820-ban melynek alkalmából Szent István renddel és a vele járó bárói címmel tüntették ki érdemeiért. 1825. október 17-én halt meg Bécsben. Halála után ásványgyűjteményét az ő tervei alapján felállított kolozsvári "kémiai-metallurgiai iskola" vette meg és használta.



Tellúr

A tellúr az úgynevezett félfémek csoportjába tartozó kémiai elem. A periódusos rendszerben az oxigén oszlopában található, a kén és a szelén alatt. Sokáig semmi gyakorlati jelentősége nem volt, ma sincs túl sok. Ötvözőnek használják tengeralatti ólomkábelekben, egyes zománcoknál, újabban a hűtőgépek alkatrészeiben. Miért foglalkozunk tehát vele külön fejezetben? Azért, mivel a kilencven természetes elem között ez az egyetlen, amelyet Magyarországon, pontosabban mondva Erdélyben fedeztek fel, 1782-ben.

Radetzky Dezső

(Kalocsa, 1879 április 6 – Nádasladány, 1944)


Radetzky Dezső 1879. április 6-án született a Bács megyei Kishegyesen. Kalocsán tanítóképzőt végzett. 1905 -1927-ig Tárnok tanítója volt. A Tárnokon eltöltött első esztendők ébresztették fel benne a madarak iránti vonzalmat, és indították el ornitológiai munkásságát.

1909-ben Tárnok és Sóskút határában, az országút menti kőprizmákban, tömegesen fészkeltek (kb. 500 pár) a seregélyfélékhez tartozó pásztormadarak (Pastor roseus). E madarak főként a sáskajárásos években özönlöttek be hozzánk Kelet-Európa száraz sztyeppéiről. Az alkalmi jövevényekről tett bejelentése nyomán figyeltek fel rá a Királyi Magyar Ornithológiai Központban.


Különösen kiemelkedő oológiai (tojástan) gyűjtőmunkája, amelynek híre Németországba és Angliába is eljutott. (A tudományos célú tojásgyűjtés akkoriban a madártan elismert ága volt. Ma már természetesen tilos.) Az 1920-as évek közepén az angol W. M. Congreve Tárnokra látogatott, és a Radetzky család vendégeként több napon át gyűjtéseket végzett. Vele és a kor híres oológusaival rendszeresen levelezett, és cserélte a gyűjtött anyagot. A csere abban az időben a gyűjtemények fejlesztésének egyik módja volt. Gyűjteménye kivételes ritkaságai vonzották a szakembereket. Az ázsiai Jáva szigetéről J. Howing oológus is érdemesnek találta megtekinteni. 1927-ben részt vett Budapesten a II. Nemzetközi Zoológiai Kongresszuson. Itt találkozott a neves magyar és külföldi kutató-személyiségekkel (Kittenberger Kálmán, Bíró Lajos, Csörgey Titusz).
1927 végén a Radetzky család 3 fiúgyermekkel Székesfehérvárra költözött, ahol a múzeum igazgatójának, Marosi Arnoldnak a segítségével Radetzky Dezső tanítói állást kapott, és a múzeum ornitológusaként dolgozott „másodállásban”. Munkájának köszönhető, hogy a múzeum eddigi régészeti profilja biológiai színezettel gazdagodott (madár- és tojásgyűjtemény, rovar- és lepkészeti részleg). A Tárnokon megszerzett alapok továbbfejlesztésével Fehérváron „másodvirágzását” élte 1927-1940-ig, amikor betegsége súlyosbodása miatt pihenésre szorult. Ebben az időszakban Székesfehérvár lett a magyar ornitológia egyik legjelentősebb vidéki központja, ahol bel- és külföldi kutatók sokasága fordult meg. Rendszeresen publikált. Cikkei elsősorban az Aquila című folyóiratban jelentek meg. Közülük a tárnoki vonatkozásúak a legérdekesebbek.
A pásztormadár megjelenése 1910-ben

Gallinago gallinago (sárszalonka) fészkelése Tárnokon

Tavicankó fészkelése Tárnokon

Hattyúk Tárnokon
Más folyóiratok is szívesen fogadták írásait. (Természet, Kócsag).
Elsőként ismerte fel a madárvédelem fontosságát. A 30-as évek elején szót emelt a Velencei-tó egy részének védelme érdekében. Ekkor született meg benne a gondolat, hogy ki kell építeni a madárvárták hálózatát, felújítani a madárvédelem ügyét, ápolni Herman Ottó és Chernel István hagyományait. Ennek nyomán alakult meg a Magyar Ornithológusok Szövetsége (MOSZ), amely 1928-tól 1944-ig működött.
Bekapcsolódott -MOSZ gyűrűivel- az országosan folyó madárgyűrűzésekbe is. 1928-ban neki köszönhetően megépítették a Velencei-tó dinnyési szakasza partján az első madárvártát, amely sajnos a második világháború végén megsemmisült. Tojásgyűjteményét, amely a Kárpát–medence madarainak tojásait csaknem hiánytalanul tartalmazta, szintén károsodás érte. A megrongált és megfogyatkozott gyűjteményroncsot, fia, Jenő több éves munkával helyrehozta és átadta a Természettudományi Múzeumnak 1957-ben.

Radetzky Dezső 1944-ben halt meg Nádasladányban, ahol egy sírban nyugszik tárnoki származású feleségével, Muskovich Paulával.


Tárnokon a Marton utcai iskola (ma óvoda) falán áll egy névtábla, melyet 1979-ben állított községünk tanácsa, a madártan nemzetközileg elismert tudósa, Radetzky Dezső születésének 100. évfordulóján.

Radetzky Jenő

(Tárnok, 1909 június 11 – Székesfehérvár, 1991)


1909. június 14-én született Tárnokon, a Marton utcai iskola szolgálati lakásában. Édesapja Radetzky Dezső, három fia közül őt tartotta a legfogékonyabbnak a természettel való komolyabb ismerkedésre. “Mihelyst emelgetni tudta kiscsizmás lábacskáját a néptanító ügyes fia, az apró Jenő, vitte magával az apa. Eleinte unszolni kellett a gyermeket, később már az apró emberke nógatta mind gyakrabban, télen-nyáron édesapját: indulunk-e már a rétbe, a berekbe madarat látni, őzet figyelni, szarvasok nyomát keresni, nyulak futtát lesni, vaddisznók rejtelmes zugait kutatni, halak titokzatos életével ismerkedni? Eladdig, hogy a fiúcska kezdeti kötelező engedelmességéből már korai gyermekkorban életre szóló szenvedély lett, s amiként a hajdani önmagát nevezi, édesatyja oldaltáskája volt.”(Gerencsér Miklós: A díszpolgár. Népszabadság, 1984. jún. 30.)

Már kisgyermekként sokat segített apjának a lepkék preparálásában és a tojásgyűjtemények elkészítésében. A vele tett kirándulások, az itt szerzett sok-sok élmény határozta meg életének irányvonalát. Így emlékezik vissza a tárnoki évekre:

“Volt (és van) itt hegy, völgy, síkság, plató, erdő, mező, rét, legelő, patakmente, szőlők, mocsarak, kertek - mindmegannyi madárélőhely! A Libadöglő-csárdától Kutyavárig, Sóskút határától a Benta alsó szakaszáig járta édesapánk - később velünk, fiaival - a gazdag élővilágú tájat. Bejártuk a Fundoklia rejtélyes hasadékait, a Vímol görögös bájú völgyét, a Prezvrch és a Sztari-vrch szőlős lankáit, Berki-puszta ligetét, a Cifrik mögötti halastavakat, az érdi és a törökbálinti erdők sűrűjét. ezek a kedves tájak régi mivoltukban mind-mind elvonulnak lelki szemeim előtt. Emlékezetemmel megsimogatom soha vissza nem térő akkori létüket. . .”(1980-as kéziratból.)


Az egykori Berki-pusztai vízimalom
Festette: Radetzky Jenő 1922-ben, 13 éves korában

Tárnokról naponta bejárt Budára, a Horváth-kertben álló Werbőczy (ma Petőfi) Gimnáziumba, s mivel a család időközben Székesfehérvárra költözött, az érettségi vizsgát az ottani cisztercita gimnáziumban tette le.

Ezt követően Budapestre került, ahol a Pázmány Péter Tudományegyetem természetrajz-földrajz szakán tanult olyan nagyszerű professzoroktól, mint Paál Árpád és Cholnoky Jenő.

A középiskolai tanári diploma megszerzése után, 1932-ben a Fehérvári Múzeum ingyenes gyakornoknak alkalmazta. Később az édesapja által alapított dinnyési Madárvárta helyettes vezetője lett, ahol alkalma nyílott madártani ismereteinek bővítésére. Ebben az időben jelentek meg első tudományos dolgozatai a Kócsag című folyóiratban, s megírta a Madárkataszter a Velencei-tóvidékről című tanulmányát, amely a Fehérvári Múzeum kiadásában jelent meg 1936-ban.


1937-ben kezdődött ténylegesen nevelői-oktatói pályája Székesfehérváron, az Ybl Miklós Gimnáziumban, ahol a diákélet nagy szervezője volt. 1949-50-ben a gimnázium igazgatója lett, majd 1955-ben megyei szakfelügyelővé nevezték ki. (1970-ig segítette a Fejér megyei biológia tanárok munkáját.) A sok utazással járó beosztás mellett, kevés szabad idejében a tojástannal (oológia) foglalkozott. Fontos állomás tudományos, természetvédelmi és nevelői munkásságában az 1959-es év, amikor széles körű társadalmi összefogással felépül az agárdi Madárvárta, amelynek ő lett a vezetője. Ettől kezdve a természetvédelemre fektetett nagyobb hangsúlyt. Kezdeményezésére több Fejér megyei és Velencei-tó környéki területet nyilvánítottak védetté. A Madárvártát, a 'Kiserődöt' 1965-ben Chernel Istvánról nevezték el.

Munkásságának jelentőségét és elismerését jelzi, hogy megkapta a TIT aranykoszorús jelvényt, Az emberi környezetért kitüntetést, Bugát Pál-emlékérmet és Ifjúsági Díjat. 1972-ben Székesfehérvár 1000 éves fennállásának évfordulóján a város díszpolgárává avatták. 1992-ben Fejér megye Közgyűlése Fejér megye Díszpolgára kitüntető címet posztumusz adományozta neki.

Évszázadunk talán legnagyobb tudós levelezőjeként tarthatjuk számon. Több tízezer levelet írt (valamennyit kézzel), s mindenkinek postafordultával válaszolt. Rengeteg hívet szerzett így is a természetvédelemnek.

Rendkívül sokszínű egyéniség volt: tudós, tanár, népművelő, közéleti ember, TIT előadó, ismeretterjesztő cikkek, tanulmányok írója, természetfotós, kisfilmek alkotója. Tengernyi írását egy mappában őrizte, amelyre ezt a jelmondatot írta: “A szellem a legmagasabb méltóság!”

1991-ben temették el Székesfehérváron, a Fecskeparti temetőben.

Emlékére 2000. június 3-án Tárnok Nagyközség Önkormányzata márványtáblát helyezett a Marton utcai iskola (ma óvoda) falára, édesapjáé mellé.




A Marton utcai iskola (ma óvoda) falán álló emléktábla

Szent-Györgyi Albert

(Budapest, 1893. szeptember 16. – Woods Hall, Massachusetts, 1986. október 22.)



Szent-Györgyi Albert magyar orvos, biokémikus. A 30-as években izolálta a C-vitamint és 1936-ban a P-vitamint. Jelentős szerepet játszott a citrát-kör (citromsavciklus) felfedezésében. Munkásságát 1937-ben orvosi és élettani Nobel-díjjal ismerték el. Az egyetlen magyar tudós, aki magyarországi tudományos tevékenységéért kapta ezt a magas kitüntetést. Magyarországon tudományos munkásságát 1937-ben Corvin-koszorúval ismerték el.

Szent-Györgyi Albert Budapesten született 1893. szeptember 16-án. Tanulmányait a Lónyai utcai református gimnáziumban végezte, majd a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán folytatta, ahol 1917-ben orvosi oklevelet szerzett. Az első világháborúban medikusként vett részt, de megsebesült, és hamarosan leszerelték. Ezután külföldön: Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat, a biológia, az éllettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai-kémia terén. Ezt követően Cambridge-ben, F.G. Hopkins biokémiai tanszékén megszerezte második doktorátusát, ezúttal kémiából, majd E.C. Kendall támogatásával egy évig az Egyesült Államokban dolgozott. Klebelsberg kultuszminiszter hívására hazajött, és 1931-től 1945-ig a szegedi tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora, 1945 és 1947 között a budapesti tudományegyetem orvos karának biokémia professzora volt. 1947 végén elhagyta az országot, és a Boston melletti Woods-Hole-ban telepedett le, ahol 1947 és 1962 között az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója, 1962 és 1971 között a Darthmouth-i Egyetem professzora volt. Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta, az 1960-as évektől rendszeresen hazalátogatott. 1986. október 22-én halt meg Woods Hall-ban.



Az 1920-as évek végén Szent-Györgyi ismeretlen anyagot talált a mellékvesében. Megállapította összetételét (C6H8O6), és hexuronsavnak nevezte el (1928). Hazatérve, Szegeden olyan növényi forrást keresett, melyből nagyobb mennyiségben lehet kivonni hexuronsavat. Erre a célra a szegedi paradicsompaprika kiválóan megfelelt: 1932-ben Szent-Györgyi—és tőle függetlenül J. Tillmans—a hexuronsavat azonosította a C-vitaminnal. Javaslatára a hexuronsavat a skorbut elleni hatásra utalva aszkorbinsavnak nevezték el. Szegeden a paprikából kiinduló C-vitamin gyártás módszerét is kidolgozták. Az 1937-es élettani-orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert nyerte el "a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért". A Magyar Tudományos Akadémia levelező (1935), rendes (1938), majd 1945. május 30-án tiszteleti tagjának választotta. 1987-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem felvette nevét (Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem).

Szent-Györgyi Albert átveszi a Nobel-díjat


Szent-Györgyi Albert szobra Szegeden


База данных защищена авторским правом ©shkola.of.by 2016
звярнуцца да адміністрацыі

    Галоўная старонка