Egy magyar nyomda a XVIII. Században adalék nemzeti köZMŰvelőDÉSÜnk töRTÉnetéhez levéLTÁri kúTFŐk nyomán irta éble gábor




старонка1/5
Дата канвертавання27.04.2016
Памер264.18 Kb.
  1   2   3   4   5
EGY
MAGYAR NYOMDA
A XVIII. SZÁZADBAN


ADALÉK NEMZETI KÖZMŰVELŐDÉSÜNK TÖRTÉNETÉHEZ

LEVÉLTÁRI KÚTFŐK NYOMÁN
IRTA
ÉBLE GÁBOR

BUDAPEST 1891


HORNYÁNSZKY VIKTOR SAJTÓJA

A történeti kritika a magyar nemzet lételének a szathmári békekötéstől az 1791-iki ország­gyűlésig terjedő időszakát, úgy politikailag mint irodalmilag, a hanyatlás korának szokta bélyegezni.

Ez időszakból jegyzek föl néhány töredéket a művelődéstörténet rendszeres feldolgozói számára. Adataim Mária-Terézia korából valók, forrásom főleg a Károlyi grófi nemzetség levéltára, hol az itt idézendő eredetiben őriztetnek.

Valamint ez adatok olvasása meggyőzött engem, úgy fogja olvasóimat is meggyőzni arról, hogy bármily nyomasztó ez időszak levegője a mi századunk gyermekei számára s bár­mennyire kietlen az akkori magyar közélet képe a szabadságharczokat követő kimerültség és az osztrák uralom idegen szellemének minden önállóságot letipró túlsúlya következtében: nem­zetünk ügyének akkor is voltak lelkes apostolai, kik a kor sivárságával fölvették a harczot, magvetők valának a sivatagban, virrasztók az évszázados éj sötétjében, mert megérezték lelkük mélyén, hogy a magyar fajnak még van jövője, a sivatagból nemzeti kultura fejlődik, megsejtették a mi évszázadunkban már bekövetkezett megvirradást.

Kegyelet illeti emléküket. Ez sarkalt arra, hogy azt leróni igyekezzem egyikük iránt, kinek nemes lelkületéről, emelkedett s nemzeties gondolkozásáról, hazafiúi becsvágyáról a Károlyi grófok nemzetségi levéltárában, régi ügyiratok s levelezések olvasgatása közben győződtem meg. Nevét a történetírás alig ismeri még, pedig a múlt század magyar történetének egyik legrokonszenvesb, legmagyarabb és – nagynevű atyjának befolyására való tekintetből – bizonnyal egyik legérdekesebb alakja volt.

KÁROLYI FERENCZ grófról, KÁROLYI SÁNDOR grófnak, a hírneves kurucz fővezér és szathmári pacificatornak egyetlen életben maradt fiáról szól megemlékezésem. Pályája nem hagyott hátra oly korszakot alkotó nyomokat, mint atyjáé; erre a III. Károly és Mária-Terézia kora nem volt alkalmas, élete is aránylag rövid volt: a legszebb férfikorban, 53-ik évében tüdővész ragadta el. De a kuruczvilágtól a hétéves háborúig terjedő nemzeti hanyatlás alatt, mely az ő közszereplésével összeesik, hasznosan szolgált hazájának s a magyarságnak úgy is mint vitéz katona, a 13 tiszántúli vármegye nemesi fölkelésének altábornagyi ranggal kinevezett vezére a sziléziai háborúban, úgy is mint szathmári főnemes főispán és az ország­gyűlés tagja a pozsonyi diaetákon, úgy is mint nagybirtokos Nyiregyháza újjáalapításával stb.

Kulturális téren kifejtett tevékenységét illustrálom az alábbi adatokkal, melyek a nagykárolyi magyar nyomda alapításáról szólnak. Csak egy részlet ez a lelkes magyar főúr pályájából, de plastikusan jellemzi nemcsak a kort, melyben élt, s mellyel küzködnie kellett, hanem saját lelki erejét, hazafiságát és jellemképét is, melyekről benne atyja erényeit s hagyományait könnyű fölismerni.

Addig is, míg időm s módom engedi, hogy a Károlyi Ferencz gróf egész pályájáról általam összegyűjtött levéltári adatokat feldolgozva sajtó alá rendezhessem, közzéteszem ez önálló részt abban a reményben, hogy a XVIII. század magyar művelődéstörténetét ez által új adalékkal gyarapítnom nem volt fölösleges.


I.


Károlyi Ferencz gróf a nép igaz barátja volt. Atyja példájára templomokat, iskolákat épített, a tanítószerzeteket számos kedvezményben, állandó segélyben részesíté, hogy ez által a nép erkölcsi érdekeit s értelmi fejlődésének föltételeit előmozdítsa.

Azon szomoru tapasztalás, hogy a kormányzására bízott Tiszán túl lévő föld népe a török hatalom százados sanyargatásai, majd a belharczok és villongások folytán nemcsak anyagilag jutott siralmas állapotra, hanem szellemi tekintetben is felettébb elparlagiasodott: azt a szán­dékot érlelte meg benne, hogy a népnevelés és az értelmi fejlesztés hathatósabb esz­köz­lésére nemzetsége székhelyén: Nagy-Károlyban könyvnyomdát alapítson.

Annyival szükségesebbnek látta Károlyi e nyomda felállítását, mert a budai és kassai nyomdák ez országrésztől nagyon távol estek s így csak nagy költséggel lehetett a szükséges könyveket megszerezni.

Az eszme kivitelére csakhamar alkalmas ember is kínálkozott. Megtudván ugyanis Szathmár­németi Pap István, aki typographus és tudós is volt egy személyben,1 a grófnak e szándékát, még 1753-ban folyamodott hozzá, hogy a nyomda felállításánál és vezetésénél őt alkalmazza.

Az éles látású gróf első találkozásra fölismerte Papban a tehetséget és nem késett vele egyez­ségre lépni. Vállalatát nem kívánta conventiós mesteremberekre bízni, a kik a kiszabott munkát többnyire minden ambitió nélkül végezik, hanem a nyomdásznak szabadabb mozgást akart engedni, hogy szép mestersége űzéséhez minél több kedve lehessen; azért úgy egyezett meg vele, hogy a beszerzendő nyomdai műszerek árát ő fogja Papnak kölcsönözni, melyet az bizonyos részletekben térítsen vissza, sőt a nyomda-házat, kertet és a telekkel járó hat köblös földet is ingyen használatra engedte át neki, hogy a nyomdaüzletet annál gondtalanabbul folytathassa.

Pap István a szép anyagi biztosítékot hálás köszönettel fogadta és azonnal le is telepedett Nagy-Károlyban, «a hol – a mint végrendeleti töredékében maga mondja – sok keserves hánykó­dásai után végre megnyugodott».

A gróf könyvnyomdához alkalmas épületet emeltetett és megvétette Pap István által a lőcsei Brewer-féle feloszlott nyomtató intézet műszereinek egy részét 2576 forinton.

Pap István társul Biró Mihály typographust vette magához, hogy mind a munkát, mind pedig az elvállalt részletfizetéseket együtt könnyebben teljesíthessék. Igy állíták fel 1754 őszén a nyom­da műszereit és már novemberben hozzáfogtak a «fiú leány ábéczés könyvek» nyomtatásához.

De alig hogy a munkát megkezdették, nehéz akadályok gördültek eléjük, mert pártfogójuk, az akkor mulhatatlanul szükséges kormányengedély kieszközlésében késedelmes volt. A grófnak ugyanis már ez év tavaszán hivatalos küldetése volt a stájer határszélhez, hol a határigazítást kellett vegyes bizottság élén, mint elnöknek elintéznie. Eredetileg ezen útja közben készült Bécs felé kitérni, hogy ideje korán, hónapokkal a nyomda felállítása előtt, kieszközölje hozzá személyesen úgy a kanczellárnál, mint a királynőnél az engedélyt. De mikor a nádor levélben megsürgette a gróf utazását, felhagyott a bécsi tervvel s egyenesen Bellatinczbe sietett, hol a határigazítási ügy teljesen elfoglalta s a nyomdáról vagy megfeledkezett, vagy az érdekében való lépéseket elhalasztá. Akközben pedig RÁCZ DEMETER, a grófnak főmeghatalmazottja azon jóhiszemben, hogy a gróf az engedélyt már bizonyosan kieszközölte, az ábéczés köny­vek nyomtatását, még mielőtt az engedély megérkezett volna, megkezdette.

Ekkor, vagyis november 28-án, megjelent a nyomdában Gerstocker Antal, fényi plébános, kerületi alesperes és a királyi engedély nélkül való üzem-megkezdés ellen durva hangon tilta­kozott, haragját különösen Rácz Demeter ellen fordítván, mivel azt hitte, hogy a református vallásu typographusok a gróf távollétében az ő jóváhagyásából kezdték meg a nyomtatást.

Ez akadékoskodásról a grófot még az nap két tisztviselője értesítette:

«Az ide költözött typographusok – írja Mede Ferencz nagykárolyi pénztárnok – annyira elkészítették a műszereket, hogy már ábéczés könyveket nyomtathatnak is, de nagyon megrezzentette őket a fényi plébános, hogy innét következendő eloszlásokban bizonyosak lennének, mivel Egerben úgy akarják s úgy végezték úgy is kell lenni».

Maga Rácz Demeter a méltatlankodás indulatos hangján így irt:

«Az fényi pribék valamit csak observál, mindent hírré teszen. Az Typographiában is bé ment, s azt mondotta, hogy akasszák fel, ha eő kegyelme aztat el nem pusztéttya. Már tartok tőlle, ha csak valami elejét az méltóságos cancellariusnál nem veheti Excellentiád, itten pediglen ollyan szükséges volna, mert csak ábéczés könyvet sem kaphatnak az tanuló gyermekek számára».

A fényi plébános sem késett ez ügyről püspökéhez jelentést küldeni, mert gróf BARKÓCZY FERENCZ egri püspök deczember 5-én Rácz Demeterhez intézett latin levelében2 a felsőbb engedély nélkül kezdeményezett nyomda ellen erélyesen tiltakozik:

«Hitelt érdemlőleg adatott tudtomra – mondja a püspök – hogy valami bizonytalan jellemű ember, a ki Debreczenből száműzetett, itt Uraságodnak pártfogása alatt typographiát állított föl és már könyvecskéket is nyomtat. Minthogy ez királyi kegyes engedelem nélkül súlyosan tiltva van és veszélyes is, azonnal föl kellene ugyan hívnom a nyilvános hatóságot ezen veszélyes kezdeménynek mind megszüntetésére, mind pedig kellő megbüntetésére.

De azon őszinte szeretetnél fogva, mellyel a nagyméltóságú gróf iránt viseltetem – a ki Uraságodnak főnöke, nékem pedig rokonom – mellőzök minden zajos eljárási módot, a melyből ő excellentiájára valami kellemetlenség vagy baj háromolhatna, valamint erősen meg vagyok győződve, hogy ő ezen új dologról nem bír tudomással. Csupán az én alesperesemnek adtam azt a megbízást, hogy Uraságodhoz menjen és az én nevemben intse meg, hogy nem csak azt a kóbor nyomdászt a merészlett nyomtatástól komolyan és hathatósan eltiltsa, hanem bármit nyomtatott ekkorig, sőt még a betűit is elkobozza és ugyanazon alesperesnek őrizet alá adja. Mely barátságos és hivatalos intésemnek Uraságod ellene ne szegüljön, mire Önt mind saját, mind pedig a nm. gróf úrnak jó neve érdekében ismételve is felhívom, ellenkező esetben pedig biztosítom arról, hogy gyorsan fogom teljesíteni azt, a mit ilynemű veszélyeknek az én híveimtől való elfordítása végett püspöki hivatalom igénye követel. Egyébként atyai és püspöki áldásomat adom Uraságodra és állandóan maradok Uraságodnak legkészségesebb szolgája gróf Barkóczy Ferencz egri püspök.»

A püspöknek ezen rendeletét Rácz Demeter 1754. deczember 15-én grófjával a következő sorok kíséretében közölte: «Minémű Levelét vettem Méltóságos Egri Urnak eő Excellentiá­jának nagy alázatossággal accludálom, melly iránt ha Excellentiád nem méltóztatott az F. Cancellarián vagy eő Felségénéll emlékezetet tenni, tartok az Nótátul. Eddig csak Excellentiá­dat ostromlotta az Kedves, de már engemet is, én pedig nem resistálhatok, mert talán úgy is régen Nótában vagyok, csak nem vala ösvény belém garázdálkodásában, most pedig környüll vétettem ellenséggell, nem is tudom, merrőll kellessék tartózkodnom: ha eddig elmulatta volna Excellentiád az memorialist bé adni, bárcsak meg előzhetné Excellentiád az Praesen­tatióját, ha nem lesz, leg aláb magunk adhatnánk aláb rajtuk, ne járnánk olly propudiose, mint Nyiregyházávall.»

Barkóczy levelének azon nyilatkozatából, hogy a gróf iránt való őszinte szeretete jeléül eljárásában kíméletes akar lenni, azt kellene következtetnünk, hogy a püspök és gróf a legjobb egyetértésben éltek egymással; pedig épen ez időben a nyiregyházi lutheránusok telepítése miatt nagyon is feszült volt köztük a viszony.

Bizonyítják ezt Rácz Demeternek fentebb közölt levelében az egri püspök és a fényi alesperes ellen használt csípős epithetonjai,3 de bizonyítja az is, hogy a gróf a püspököt a nyomdára vonatkozó szándékáról nem értesítette, holott egyébkor ilyesmit bizalmasan szokott vele közölni. Azért hangsúlyozza is levelében a püspök, «valamint erősen meg vagyok győződve, hogy ő (a gróf) ezen új dologról nem bír tudomással.»

A fényi plébánost különben heves vérmérséklete nem egyszer ragadta túlkapásokra még Károlyi Ferencz gróf irányában is, kinek kegyúrsága alatt állott. Ily esetről Mede Ferencz Károlyi Antal gróf óbesterhez Nagy-Károlyból 1756. ápril 22-én intézett levelében ezeket jelenti: «Még ez egy újságot ide ragasztom, hogy eő Excellentiájánál (Károlyi Ferencz grófnál) ebéden volt az fényi Plebánus 19-a hujus, s az asztalnál is bárdolatlan terminusokkal illette eő Excellentiáját s ebéd utánn az eő Excellentiája szobájában még annál is vastagabban kezdett eő Excellentiájával bánni, de megharagudott eő Excellentiája is, és az megirt Plebánust az szobábul kihajtotta».4

A püspök tiltó rendeletéből világosan kitűnik, hogy ő mind a nyomda felállításáról, mind pedig Pap István typographusról téves, lehet mondani rosszakaratú felvilágosításokat nyert. Ezektől félre vezettetve tartotta Pap István typographust nemcsak protestáns vallása miatt egyházi szempontból gyanúsnak, hanem erkölcsisége miatt is, mint a kit Debreczenből állítólag saját hitsorsosai is száműztek. Ezen kívül oly aggodalom is vezérelhette eljárásában, hogy felsőbb helyről súlyos megintést kap, ha a királyi engedély hiányában megindított nyomda működése ellen egyházmegyei hatósági óvását kijelenteni elmulasztja.

Igy a nagykárolyi könyvnyomda a gróf kérvényének elintézéséig, tehát majd egy álló esztendeig szünetelni volt kénytelen. Ily körülmények között könnyen elképzelhető, mennyire aggódott Pap István typographus, hogy az alig letett vándorbotot ismét kezébe kell vennie: sietett is társával, Biró Mihállyal együtt hosszú levélben kérni a grófot: «ne bocsássa ki őket (mélységes alázattal) kegyelmes szárnyai alól, hanem Bécsbe felmenvén, folyamodjék a királyi consensusért, hogy szép mesterségüket a nemes ország cultivátiójára és a grófnak magának, sőt méltóságos famíliája örök dicsőségére folytathassák».5

A gróf megnyugtatta Pap Istvánt, sőt a szünetelés idejére 200 forinttal meg is vigasztalta.6 Egyszersmind a királynőhöz a szabályszerű kérvényt csakhamar benyújtotta, hogy nyomdája a kellő szabadalmat megnyerhesse s működését akadálytalanul folytathassa. A latin és német nyelven irt kérvény magyar fordításban így hangzik:

«Császári Királyi Felség, Legkegyelmesebb Királyasszony!

Miután elődeim Nagy-Bányára és Szathmárba a Jézustársasági atyákat, Kaplonyba és Báthorba más szerzeteseket behozták, a hol egyszersmind népiskolákat is alapítottak, Nagy-Károly mezővárosban pedig, mely az én családomnak székhelye, kegyeletes emlékű atyám Károlyi Sándor gróf a kegyesrendi atyák első telepítvényét beszállította és részökre alapítványt tett, a mely nékem jutott és általam is azért gyarapíttatott, hogy ez által mind a lelkek üdvösségére szorgosabb gond fordíttassék, mind a tudományos törekvés elősegítessék; ezen óhajtásaimnak eléggé szerencsés siker felelt meg, mert azonkívül, hogy az említett atyák az ő rendjök iskolásait és máshonnét odacsődülő idegeneket is e magán intézetökben a bölcseleti tudományokba beavatják, a nyilvános iskolákban is az ifjúságot, melynek neveltetése különben a Tiszán túli részekben nagyon elhanyagolt – a szelidebb tudományokban kiművelik.

Hogy ezen szerencsés kezdeményeknek gyarapodását eszközöljem, typographiára alkalmas épületet és egyéb ennek előmozdítására szükséges készleteket nem csekély költségemmel építtettem és beszereztem; ezen igyekvésemnek pedig kettős oka volt: mert a budai és kassai typographiák távolabb esése miatt az egész szomszédság könyvekben szűkölködik és mivel az országok és tartományok csak akkor juthatnak virágzásra, ha az elmék a szépművészetek és tudományok által kiműveltetnek.

Legkegyelmesebb Felségedet tehát esedezve kérem, hogy tekintetbe vévén nemcsak az iskolákban oktatandó ifjúságot, hanem egyszersmind azon egész vidéket, de meg az általam ezen mű végett tett nagy költségeket is, legkegyelmesebben engedélyezni mél­tóz­tassék, miszerint Nagy-Károly mezővárosban könyvnyomtató műhelyt állíthassak és ott a közönséges könyvek, melyek az első kinyomatott példánynak mindenkor a kir. helytartósági tanácshoz haladéktalanul való felküldése, mások pedig az egyházmegyei püspöki censura folytán helybenhagyást nyertek, szabadon kinyomattathassanak, enge­del­mes készségemet a legalázatosabban felajánlván az iránt, ha Felséged kegyelmesen parancsolná, vagy különben kegyesen megrendelné, hogy az egyesült görög szertartású clerus és népnek szükséges könyvek ugyanabban az általam felállítandó nyomdában nyomattassanak.

A mely császári királyi kegyelemért magamat hódolatos kegyelettel ajánlom Felséged­nek legalázatosabb és örök hű alattvalója.

GRÓF KÁROLYI FERENCZ.»

Nádasdy Lipót gróf kanczellár e folyamodást 1755. október 21-én Mária-Teréziának (latin nyelven) felterjesztette és az engedélyt a kérvényben felsorolt indokoknál fogva az esedező grófnak megadni javasolta, előterjesztésében a nyomda előnyeit és fontosságát következőleg hangsúlyozván:

«E könyvnyomda nagy előnyére leszen azon országrészeknek, hova alkalmas könyveket csak messzefekvő helyekről és nagy költséggel lehet beszerezni, jelesen pedig a görög egyesültek szertartásaihoz szükséges könyvekre való nyomda az egész országban nem létezik, ugyanazért a legszükségesebb könyvek, melyek nélkül a katholikus nép műveletlen részének lelki okta­tása kellőleg nem eszközölhető, messze tartományokból a gazdagabb plébániák pénztárára is érzékeny költségen szerezhetők meg, vagy pedig a görög nemegyesülteknek karloviczi nyomdájában azon természetes veszéllyel, hogy az egyesültek könyveibe különböző tévtanok jutnak.»7

A kanczellárnak ezen kedvező előterjesztésére Mária Terézia Bécsben 1755. október 27-én kelt kiváltság-levelével Károlyi Ferencz grófnak jogot adott, hogy «a közjó végett – mely az ifjúságnak helyes oktatásából ered – az ő nemzetsége mezővárosában Nagy-Károlyban könyvnyomdát állíthasson és abban valamint latin, úgy görög egyesültek szolgálatára leendő betűkkel könyveket nyomtathasson; örökösei és utódai is nyomtathassanak».8

A magyar királyi helytartósági tanács erre Pozsonyban tartott tanácsülésében 1755. november 10-én rendeletet adott ki, melyben a grófot felhívja, hogy a kiváltság-levélben foglalt pontok értelmében mihelyt az alapítandó nyomdában valamely könyv kinyomatik, mindannyiszor a szokásos három példány – és pedig kettő kötetlenül egy kötve s mindig ugyanazon egyforma gall kötésben – a helytartósági tanácshoz beküdessék, továbbá hogy azon királyi privilé­giumnak az ott nyomtatandó könyvek censurájára és átnézésére vonatkozó rendeletét a gróf pontosan megtartsa és megtartatni parancsolja.9

A megyei hatóság részéről a politikai, vagy egyéb világi tárgyakról szóló könyvek megvizs­gá­lására egyik censorrá ZANATHY JÓZSEF, Szathmár vármegye juratus assesora s perceptora neveztetett ki; a theologiai, hitágazati és erkölcsi könyvek megvizsgálására pedig gróf BARKÓCZY FERENCZ egri püspök, a szepesi prépostságban 1755. november 26-án kelt latin szövegű rendeletével egyik censorrá a nagykárolyi kegyes tanítórend házfőnökét, a ki akkor CSANKAY JÓB volt, nevezte ki. A másik világi censor nevét nem tudhatni, mivel a grófi levéltárban lévő rendelet sem azt, sem állását nem említi.10

Mily súlyos felelőséggel járt abban az időben a könyvnyomtatás és a megyés püspök mily nagy hatalommal volt e tekintetben felruházva: igen érdekes a püspök latin szövegű kinevező rendeletének erre vonatkozó része:

«Hogy e kegyes királyi rendeletnek elég tétessék, az említett könyvek vizsgálóivá kinevezem Uraságodat és a nagykárolyi kegyes-tanítórend házfőnökét és ezen ügynek lelkiismeretben járó fontosságát teljesen rábízom Uraságtoknak lelkiismeretére, komolyan és szigoruan meghagyván, hogy tót, német, magyar hittudományi könyveket, hitágazatiakat, erkölcstania­kat vagy bármiféleképen hitre, dogmára, jó erkölcsökre és lelki dolgokra vonatkozó tartal­múakat szorgalmasan és figyelve körültekintően vizsgáljanak át. Irásban adott és mindegyik könyvnek elejére iktatandó jóváhagyás nélkül egy lapocskát se engedjenek kinyomatni; a kinyomatás után pedig a könyvet újra nézzék át, vajjon a nyomdász kötelességének híven megfelelt-e? Az ismételt átnézés előtt egy könyvet se legyen szabad közrebocsájtani, azután az így átnézett hiteles példányt püspöki tanácsomnak okvetlenül küldjék el, a görög egyesült szertartásuak nyelvén, vagy bármi más nyelven nyomtatandó könyveket Egerbe küldjék jóváhagyás végett, azonkivül igen gondosan őrködjenek, hogy a politikai könyveket illetőleg ugyanazon föltételek megtartassanak és hogy semmi a nyomdász által alattomban, jóváhagyás nélkül ki ne adassék. Mindezeket a nyomdásznak és szedőinek gondosan lelkökre kössék, és a legszigorúbban parancsolják meg, hogy akár a kegyes királyi határozat tartalmától, akár az előirt föltételektől egy körömnyit se térjenek el; különben tudja meg, hogy a királyi szabadalomban előirt büntetésen kívül még a tridenti zsinat és kánon jog határozatai szerint is szigorú és súlyos megfenyítés alá fog vonatni. Azonkívül fentartom magamnak a hatalmat ezen nyomdát megvizsgálni és mindazon más kiváltságokat, melyek az egyház­megyei püspököt jog és szokás szerint az egyházmegyében felállított nyomdákra nézve meg­illetik.»

1755. deczember havában végre minden akadály elháríttatván, a nyomdászok serényen hozzáfoghattak a munkához, rendbe hozták a zár alól felszabadult műszereket és megkezdték, vagyis folytatták az annyira sürgetett magyar és orosz ábéczés könyvek nyomtatását.

Álljon itt hű rajza azon sajtónak, melyet Károlyi Ferencz gróf a Brewer-féle lőcsei nyomdából vásárolt s mely azután a nagykárolyi nyomdában 90 évig szolgált.

Tölgyfából készült, csak a hengeralakú csavarhüvely – rajta az 1668. évszámmal – és a nyomtató lap volt sárga rézből, a hajtórúd pedig fával borított vasból, végén körte alakú nehéz ólomfogantyúval.



A NAGYKÁROLYI ELSŐ SAJTÓ

Károlyi gróf ekközben azon fáradozott, hogy a szabadalom-levél értelmében a görög egye­sültek részére megkívántató vallásos és egyéb könyvek nyomtatását is foganatosíthassa. E végett OLSAVSZKY MANÓ munkácsi püspökkel közölte a királyi szabadalom-levelet és felkérte őt, hogy terve kivitelében nyújtson segédkezet, mindenekelőtt pedig a ruthén nyelv­ben jártas nyomdászt szerezzen.

OLSAVSZKY 1755. decz. 15-én Mária-Pócson kelt levelében nagy örömét fejezi ki a grófnak nemes fáradozása fölött és értesíti, hogy már egy nyomdász Lembergből ajánlkozik is, a ki ha tetszik, eljön és a nyomdát berendezi, mire nézve azonban határozott parancsot vár.

Az ügy továbbfejlődéséről mindössze még három (latin nyelven irt) levélben találtam említést.

Az elsőben OLSAVSZKY Mária-Pócsról 1757. október 1-én ezt irja a grófnak:

«Három levelet is küldök Kolozsvárra, a nyomdabetűk megkaphatása végett és ha a rector atyától kedvező választ nyerhetek, minden módon törekedni fogok a betűket átküldeni, miáltal Excellentiád nyomdája nagy a gyarapodást fog nyerni. A páter rector választ egyenesen Excellentiádhoz czímezve küldi nekem, méltóztassék a levelet felbontani és a rector válaszát velem közölni.»

A második levelet KÁROLYI FERENCZ gróf intézte Nagy-Károlyból 1757. deczember 15-én Olsavszkyhoz. Panaszkodik benne, hogy súlyosan beteg, a láz 50 óránál tovább gyötörte, alig néhány órája, hogy elhagyta és oly gyöngeség lankasztja, hogy e levél tollbamondására alig van ereje, azután így folytatja: «A remélt nyomdabetűknek tűz általi elpusztulása tudva van Méltóságod előtt, de újakat hoznak nekem, melyek első példányát mihelyt veszem, Méltóságoddal közölni és tetszését kikérni el nem mulasztom, méltóztatnék azonban tudatni velem, hogy a följegyzett fajokból minden egyes példány mennyibe kerül, én is óhajtanám magamnak hozzávetőleg kiszámítani. Miután pedig a bibliák a temesvári érsektől nem kaphatók, egy szertartásos és misés könyvet és a többiekből – melyek nálam nincsenek meg – egyet-egyet óhajtok venni, azért szívesen venném, ha azoknak eladóját – előre tudatva velem az árakat – hozzám utasítani méltóztatnék.»

A harmadik levelet OLSAVSZKY irta Károlyi grófhoz Munkácsról 1758. május 26-án, melyben arról tudósítja, «hogy a műszereket már várja Leleszről s a mint megérkeznek, azonnal megküldi; kéri egyszersmind a grófot, hogy a nyomdabetűket sürgetni méltóztassék; a nyom­tatás megkezdésére 400 rénus forintja van készen, de ha szükséges, többel is kész segíteni.»

Vajjon volt-e ezen előkészületeknek eredménye és nyomtattak-e csakugyan a görög egyesült szertartásuak számára ábéczés könyveken kívül egyéb könyveket is a nagykárolyi nyomdá­ban? legszorgalmasabb kutatásom daczára sem találtam nyomát. Ha nem nyomtattak, annak oka csupán a grófnak közbejött halála lehetett.

Most pedig tartsunk rövid szemlét a nyomda első termékei fölött.

  1   2   3   4   5


База данных защищена авторским правом ©shkola.of.by 2016
звярнуцца да адміністрацыі

    Галоўная старонка